Középpontban
Ahhoz, hogy sikeresen vegyük az akadályainkat – többek között- két szélsőséges működés állhat az utunkba.
A pánik, amikor a félelmeink felülkerekednek, elhomályosítják látásunkat, így általában túlgondoljuk és vagy ledermedünk, vagy túlpörgünk.
Valamint az érdektelenség, amikor nem akarunk tudomást venni a kialakult helyzetünkről és úgy teszünk, mintha meg sem történne, mivel szívesen maradnánk a megszokottba.
A túlműködés és az alul működés is hasonló károkat tud eredményezni. A jelenhez való kapcsolódás hiánya mutatkozik meg, mindkét esetben.
A jelennek olykor súlya van, ahol érzéseink mellett felelősségünk is megjelenik. Ilyenkor sokszor az egyik legnehezebb, a benne maradás. Amikor nem harcolunk, és nem is menekülünk, de mégis beengedjük, érzékeljük és tesszük a dolgunkat a jelen helyzetünknek megfelelően.
Ehhez szükségünk van egyfajta lelki állóképességre, ahol nem a hirtelen reakcióknak van a helye. A meditációs gyakorlatok ezt fejlesztik a jelenlét gyakorlásával.
A középpontunk keresése, ahol tisztán felfogjuk a jelen hangjait, érzékeljük a történéseit, de nem reagálunk. Ilyenkor kerüljük a hétköznapiasságot. Nem mozduló test, nem mozduló tudatot gyakorlunk.
Nem reagálunk se viszketésre, se fájdalomra, se rovarokra. Semmi bajunk nem történik, ha fél óráig nem töröljük meg az orrunkat, vagy kivételesen hagyjuk, hogy a szúnyogok megcsíphessenek. Gondolataink a jelenbe hozzuk és figyelmünket a hangok felfogására irányítjuk. Ha gondolataink elkalandoznak, akkor a figyelmünk is. Így, időről-időre visszahozzuk azt a jelen hangjaihoz.
Van úgy, hogy a mozdulatlanság nagyobb erőfeszítést igényel, mint bármely mozgás.