Életünk során többször szembesülhetünk azzal, hogy igyekszünk érzéseinket álarcok mögé bújtatni. Tesszük ezt akkor, ha félünk vállalni a valódit, így becsomagolva, elrejtve, tompítva, vagy épp felerősítve közvetítjük azt, de a sorok között mindig kikacsint a valóság.
Minél távolabb van a valódi érzésünk a használt álcánktól, annál élesebben jelenik meg legbensőbb szándékunk. Ha akarjuk, ha nem, de a torzítás megjelenik, oda nem illő elem formájában, ami néha csak egy kis apróságban tér el, mégis módosítja a teljes jelentést.
Különböző játszma szituációk, melyekből kilépés csak ennek nyílt felfedésével lehet, ahol kialakulhat érdemi beszélgetés – ami oldhatja a helyzetet-, ha ez nem tud megtörténni, akkor választás elé kerülünk. A játszmás helyzeteknek annyi megjelenési formája van, mint amennyi megjelenítő, de mégis vannak egyértelműen fellelhető minták. Három nagy csoport emelnék ki.
A gyengeség játszmája. Ilyenkor esendőségünket kihasználva, passzívan tudunk agresszívak lenni. Törékenységünket –fájdalmunkat- használjuk arra, hogy ne legyünk támadhatóak. A velünk találkozó azt éli meg, hogy folyamatosan vigyázni kell ránk. Az őszinteség nem megengedhető, mert mi összetörünk –és mivel így van- a másik automatikusan gonosz. Mert ugye egy földön fekvő emberbe nem rúgnak, simán áttolhatjuk szándékunkat. Sőt, lehetünk nagylelkű megbocsátók, így a másik fél patthelyzetbe kerül, és nem meri majd képviselni nézeteit.
Az erő játszmája. Ilyenkor nem veszünk tudomást arról, amit a másikban okozunk. Mi akkor is megmondjuk, mindezt úgy, hogy nincs felhatalmazásunk a másik féltől. Ha emelünk, csak annyira, hogy mindig alattunk legyen. Állandó viszonyításban, minősítésbe és méregetésben vagyunk. Az irányításunk mindennél fontosabb. Ilyenkor még a bocsánatkérésünk is átlátszó, mert önigazoló.
A megfoghatatlan. Ilyenkor vagyunk a legkártékonyabbak. Nem foglalunk állást, nem képviseljük saját érzéseinket. De más dolgáról szívesen beszélünk. Mindenről van véleményünk, mindez kellő távolságból, nehogy sérüljünk, nehogy támadhatóak legyünk. Lebegtetünk, mindenkinek igaza van, és mi csak „jót” akarunk. Igazából nem tudni, hogy hol állunk és mit képviselünk, így szabadon választhatunk. Sőt, mindenhol igazunk lehet, mivel ez a működés kevés embernek tűnik fel. Nincs élességünk, így senkivel nem konfrontálunk nyíltan, mert mindent puhítunk. A békítő szerepét szívesen vállaljuk felkérés nélkül, és innen oktatunk. Ha nem kíváncsiak a véleményünkre, azt rosszul viseljük. Sőt, gyakran meg sem halljuk.
Ezeket, és még megannyi dolgot jelenítünk meg életünk során. Ez olykor még ennél is egyszerűbben mutatkozik meg.
Tapasztaltál már olyat, hogy:
– a dicséret álcája alatt negatívan minősítenek?
– amikor a mosoly mögött, lehull egy vasfüggöny?
– a véleményformálás átcsap hitelességedet megkérdőjelezésébe?
– bocsánatkérés formájában is, felelősséget hárítanak, és saját nézőpontjukat képviselik?
– segítségnyújtás látszata mögött, gyengítés és öncélú önigazolás mutatkozik?
Ez utóbbiról hoznék egy személyes példát. Évekkel ezelőtt, egy hatalmas döntéssorozatot indítottam el, több szakítással. Az új utam rögtön letesztelte elhatározásomat, ennek nehézségeként – többek között-, tapasztalhattam halál közeli állapotot is. Az életem egyik leggyengébb pillanatában voltam, 16 kg mínusszal, két életmentő műtéttel a hátam mögött. Hangom még nem nagyon volt, de már tudtam ülni és pár lépést sétálni a kórteremben.
Ekkor az egyik látogatóm –akinek egyébként örültem- segítő kezet próbált nyújtani, az alábbi módon. „Gyere vissza. Megkaphatsz mindent, nem kell semmit tenned érte…”
Ez volt az a pont, amikor –valahonnan- egy olyan mérhetetlen erő birtokába kerültem néhány pillanatig, amit mai napig megborzongok. Ilyenkor nincs az a felfegyverkezett hadsereg, aki meg tudna állítani, ritkán kerülök ebbe az állapotba, de a hetekben volt hasonló tapasztalatom.
A mellettem ülő kezét megmarkolva, mélyen a szemébe nézve az alábbiakat mondtam: „Életem legjobb döntése volt! Tartsd ezt tiszteletben!” Ez megtörte addigi beszélgetésünket, így pár pillanat múlva felállt, és elköszönt.
Gyengíteni próbált, pusztán azzal, hogy saját magát helyezte előtérbe. Legbelül tudta, hogy mit csinál, csak azt nem tudta felmérni, hogy belőlem mit vált ki. Így, olyan méltatlan helyzetbe hozta saját magát, hogy nem tudott ezzel szembenézni.
A legrövidebb és legtisztább út az egyenes. Ezt olykor nehéz bevállalnunk, mert félünk a veszteségektől és attól, hogy megmutatkozik valódi arcunk. Pedig ez a legtöbb, amit adhatunk.
Ambruzs Szabolcs
.
Január 11.-én szombaton (9-16 óráig) csoportos munkára hívom az érdeklődőket, KÖZELEBB LÉPÉS ÖNMAGUNKHOZ – címmel. Ára: 22.000 ft.
Bemutatkozóval egybekötött jelentkezés: ambruzs@testtudatconsulting.hu
Helyszín: Test-Tudat Központ, Bp. XII.ker. Győri út 1.