Jelen-lét

Jelen-lét

Sokan azt gondolják, hogy egy automatizált folyamat, ahol fizikai megjelenésünkkel, érzékszerveink használatával, valamit beszédünk által már létrejön. „Ha reagálok, már jelen vagyok.” Pedig ez önmagában csak a felszíne annak, hogy egészében beengedjük és átéljük jelenünk valóságát.

Akciónk és reakciónk többsége sematikusan a múltból táplálkozó, –sokszor- megkövült minták egyvelege. Ezzel nincs is semmi gond, mivel nagy segítség számunkra, hogy a már megtanult dolgok gondolkozás nélkül, automatikusan kelnek életre. Mindaddig támogatnak minket, amíg a megszokott környezetünkben mozgunk, és/vagy a feltételek azonosak.

Sokszor nem vesszük észre, hogy reakcióink a múlt mintáinak megfelelően jelennek meg, nem kapcsolódva a jelen helyzetünkhöz, így gyakran ismétlést hozunk létre és nem értjük, hogy miért. Ebben nem segítenek –többek között- az előítéleteink, minősítéseink, valamint – önvalónk mellőzésével- az önképünkbe való görcsös kapaszkodásunk.

Minden eddigi tapasztalatunk –válogatás nélkül- hatással van ránk, így azok is, amelyekről nem szívesen veszünk tudomást. A múltunk meghatároz minket, de nem lehet teher. Ha annak éljük meg, akkor azt nem elfelejtenünk kell –nem is tudjuk-, sokkal inkább helyére raknunk és annak súlyát letennünk.

Ahhoz, hogy tisztábban éljük meg jelenünket, észre kell vennünk a múlt beszűrődéseit. Nem az a baj, hogy megtörténik, hanem az, hogy nem akarunk tudomást venni róla. Ha reflektívek tudunk lenni saját magunkra és felismerjük azt, van ráhatásunk arra, hogy kevésbé szennyezze jelenünket.

Pedig jövőnk a múltunk energiáiból és jelenünk tiszta megéléséből táplálkozik. A jelen pillanat megélése – az itt és most –, kulcsfontosságú, minél tisztábban érzékeljük, annál tisztább lesz a kapcsolatteremtésünk és az irányvételünk.

Jelenlétünk megtartásához folyamatos munkára –erőfeszítésre- van szükségünk, mivel nem elérhető, inkább tapasztalható. Itt a gondolataink a háttérbe szorulnak, az irányítás a belső érzékelésünk és gyakran a cselekvés veszi át, mindezek a jelenre reflektálnak.

Az erőfeszítéseink és annak elengedése a folyamatos hullámzásunk fenntartója, melyből egy kiemelt pillanat lehet szép, de soha nem teljes, mert a kiemeléssel tesszük élettelenné.

A jelenünk tiszta megélésének alapja, önmagunk jelentőségének mérséklése, mivel mi csak a jelen felfogó és reagáló részét képezzük. Az összes többi rajtunk kívül áll.

A jelenlét kicsit másképp:

Jel, jelzés, jelölés, és annak formája. Jel-en, rajta, benne, jelen, pillanat, itt és most, és annak formája. Jelen-lét, lét, létezés, folyamat, jelenben létezés, és annak formája. A jel-en-lét, valamin, valamiben való létezés, és annak formája. De a valaminek nincs formája. Mi a forma? Amit mi formálunk? Minek a formája? A probléma a forma. A forma önmagában nincs, így nem lehet probléma. A probléma mi vagyunk, mert mi vagyunk a forma. De mik vagyunk? Na, ez a probléma.

Ha eltűnik a forma, eltűnik a probléma.

Ambruzs Szabolcs

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük