Érzelmeink tiszta megélése hasonlóan fontos a léleknek, mint a levegő a testnek. Amikor nem tudjuk megélni –képviselni- érzéseinket, gyakran elnyomással az érzékelésünk csökkentésével oldjuk meg. Lefagyasszuk magunkat, igyekszünk úgy tenni, mintha meg sem történne.
Érzéketlenségünk eredménye, hogy elnyomott érzéseink belülről gyengítenek minket, melyek időről-időre utat törnek, keserítve mindennapjainkat. A kezdeti hangulatingadozásunk később agresszív vagy depresszív állapotot is eredményezhet, idővel testi tüneteket is okozva. Gyakran nem is tudjuk, hogy honnan, de hirtelen erővel tör elő annak eredésétől teljesen függetlenül.
Párkapcsolatban (is) mindenki találkozott már azzal a helyzettel, amikor az egyik félnél hirtelen elszakad a cérna és kikelve magából –egy semmiség miatt- arrogánsan vagy hisztériásan reagál le egy hétköznapi szituációt. Nem akarattal, de ezzel bántva a társát.
Ilyenkor, ha nem vagyunk érzelmileg stabilak, rögtön elkülönülést hozunk létre pusztán azzal, hogy elkezdjük védeni magunkat és nem az oksággal foglalkozunk, hanem az okozattal. Így nem tudunk megnyugvást adni társunknak, sőt, gyakran vissza is támadunk.
Pedig ilyenkor milyen jó lenne hagyni azt, hogy kedvesünk kitombolja magát – nem támadva viselkedését és terhelni saját megbántottságunkkal-, majd a vihar utáni csendben beszélnénk meg viselkedését és annak hatását bennünk. Mert ugye bekapcsol az igazságérzetünk? Ilyenkor lelki állóképességünk kulcsfontosságú. Rálátnunk arra, hogy ez nem rólunk szól, de mivel mi vagyunk a legközelebb, rajtunk csapódik le.
Tanulmányokat is készítettek arra, hogy mennyire szükséges, hogy érzéseinket elsősorban ember felé közvetítsük. Egy forgalmas téren kihelyeztek egy akadályt, amiben megbotlottak az emberek. Az esetek kimagasló többségében a megbotlás utáni pillanatban automatizáltan keresték valaki tekintetét, ahol megjelenő érzéseiket közvetíteni vagy levezetni igyekeztek.
Az érzelmeink megélésére jogunk van, minden érzésnek helye van az életünkben. Ezek folyamatos korlátozása lelki és testi tüneteket eredményezve károsítják egészségünket.
Gyakran azért nyomjuk el, mert nem merjük vállalni a felelősséget. Félünk az elutasítástól vagy attól, hogy vállalva érzéseinket mi is döntési helyzetbe hozzuk magunkat. Ez viszont nehéz és veszélyes, így marad a torzítás.
Érzékelésük, érzelmeink megjelenése és megélése ugyanúgy fontos, mint annak kordában tartása. Minél tovább nyomtunk el, annál nagyobb a kontrollvesztésünk annak megjelenésénél. Ezek a megrekedt, felgyülemlett energiák használata gyakran kulcsfontosságú ahhoz, hogy szenvedéseink csökkenésével teljesebb életet élhessünk.