Teremtéseink
Teremtők vagyunk. Működésünk –akciónk- reakciókat váltanak ki, önmagunkban csakúgy, mint környezetünkben. Mi is reagálunk külső ingerekre, amivel megint teremtünk valamit.
A teremtésben való létünk és teremtés pillanatára való rálátásunk kulcsfontosságú. Miénk a szabadság, ha vállaljuk annak felelősségét, mivel szabadságunk mértéke azonos a felelősségvállalásunk mértékével.
Csak magunkból indulhatunk ki. Így, a saját működésünk rálátásából nyílhat lehetőségünk arra, hogy a mást is tisztábban érzékeljük. Magunk vagyunk az iránytű, annak tartója és olvasója, valamit értelmezője és közlője is egyben, de ahová érkezünk, ott mindig csak vendégek leszünk.
A működésünk milyensége meghalad minket, csak részei vagyunk teremtményeinek. Ezzel való azonosulásunk azt a működést tesz tönkre, ami a végeredményt kiváltotta.
Milyen mozdulat, milyen eredmény?
Milyen beszéd, milyen értelem?
Milyen gondolat, milyen gondolkozás?
Milyen érzelem, milyen érzés?
Milyen lélegzet, milyen légzés?
Milyen állapot, milyen létezés?
Ezek működését –viszonyát- magunknak kell tapasztalnunk. Kívülről jöhet segítség, de nem táplálhatják belénk és nem mondhatják meg, hogy mit kell éreznünk, gondolnunk, cselekednünk. Ha mégis, akkor nem saját munkánkat végezzük el, hanem a másét.
Teremtés: kicsit másképp
Te – vagyis rajtam kívül áll (de mégsem rád gondolok), erem – itt megjelenek, mint az érrendszer veszek részt a folyamatban, terem – a hely ahol valami létrejön/jöhet. De e terem, az én terem? Ahol mi terem? Teremt – valaki, valamit, valamivel vagy kivel, maga a folyamat. Teremtés – a folyamat közben vagyunk, és… Az eredmény – mit eredményez? A teremtmény soha nem azonos, mint ahogyan nem is különbözik a teremtőtől. Egy paradox, melynek feloldása a nem tudható, de tapasztalhatóban rejlik.